HÉT

Wedge Antilles arcáról eltűnt a büszke mosoly, miközben körbejárta az X-szárnyút. Kezével megsimogatta a gép kúpos orrát.

– Újonnan fényezett. Nagyszerű. – Elismerésének egy fejbólintással adott nyomatékot, hogy azok is tudják, mi a véleménye, akik nem hallották a megjegyzését.

A hatalmas hangárban lelassult a munka tempója, amikor megjelent, hogy ellenőrizze a gépét. Az osztag már elment, most a Folor árnyékos oldalán várják, hogy befejezze a vizsgálódását. Az övén kívül még három X-szárnyún dolgoztak a hangárban, de a munka most nemigen kötötte le a szerelők figyelmét. Miközben lassan rendezgették a szerszámaikat, a szemük sarkából figyelték a parancsnokot, hogy miként reagál a munkájukra.

Végigment a gép bal oldala mentén, és megjegyezte magában, milyen makulátlanul tiszta a torpedóállás. Ismét bólintott. A beszélgetés mögötte egyre hangosabbá vált, de nem törődött vele, tovább folytatta a vizsgálódást.

Wedge mindig egy tucatnyi okot talált a próbarepülés előtti ellenőrzésre, és azok mindegyike katonai szempontból megalapozott volt. Ez a csillagvadász már hét évet szolgált vele együtt, részt vett a legélesebb csatákban, és csak igen ritkán hibásodott meg. A vizsgálat során minden tenyérnyi helyet átvizsgált, ami hibalehetőséget nyújthat odakint az űrben. És ezzel megkíméli magát attól, hogy órákon át kellene a hidegben a mentőosztagra várakoznia.

Ennél is fontosabb azonban, hogy ezzel az alapos átvizsgálással példát mutat az osztag többi tagjának. Nem akarja, hogy az emberei azt higgyék, hogy amiért ők egy elit csapathoz tartoznak, ezáltal mentesülnek minden olyan feladattól, amit a közönséges mezei pilótáknak el kell végezniük. A legtöbb embere természetesen nem ilyen, de nem szeretné, ha egy is akadna, aki úgy istenigazából belelazítana a dolgokba, mert azzal példát mutatna a többieknek. Igaz, most nincsenek itt, és nem látják, mivel foglalkozik, de afelől biztos lehetett, hogy ennek a híre eljut a pilótáihoz. És ha látják az eredményét, sajnálni fogják, hogy nem voltak jelen.

Megállt egy pillanatra, és végignézett a hajó oldalára festett X-szárnyúak és bombázók során. A kisebb hajók hosszú sorának két végét Halálcsillagok zárták le. Közvetlenül a géptörzsön végighúzódó vörös csíknál pedig ssi-ruuk vadászok képei sorakoztak. Hosszú harc volt. És a java még hátravan.

Wedge a háta mögül meghallotta Emtri csiripelését.

– Zraii mester elnézését kéri, amiért a trófeák számát nem festette fel a pilótafülkére. Mindazonáltal a pirossal jelölt hajók egy osztagot kívánnak szimbolizálni... azaz szám szerint tizenkettőt.

Wedge a szemöldökét ráncolva a droid felé fordult. – Tudod, azért van némi elképzelésem arról, hogy hány hajó van egy osztagban.

– Igen, persze, uram. Ezt tudom, de ha arra gondolok, hogy a verpinek hatos számrendszerben gondolkodnak, az emberek meg tízesben, akkor a tizenkettő, ami a verpineknél "négyökölnyit" jelent, az embereknél is zavart okozhat.

– Az ember akkor tartja fel a kezét, amikor megadja magát. Egyébként én azt sem bánom, ha nagytucatban számolnak.

– Nagytucatban, uram?

– Igen. Az tizenkétszer tizenkettő, Emtri. – Száznegyvennégy?

– Igen. Negyvennyolc verpin ököl. – Emtri zavartan elfordította a tekintetét.

– Uram, ha tudom, hogy ön folyékonyan beszéli a verpint...

– Elég, Tri! Nem beszélem a verpint, de van némi fogalmam a matematikáról. Hagyd, hogy befejezzem az ellenőrzést!

Wedge nagyot sóhajtott, és lassan engedte ki a levegőt. Beszélnem kell Luke Skywalkerrel, tőle megtudhatom, hogyan kell boldogulni egy 3PO-egységgel. De nem jó... nekem nincs nővérem, aki a nyakamba varrja ezt a droidot.

Visszament a jobb oldali hajtóművekhez, és megvizsgálta a hűtőrendszert, nincs-e benne törmeléklerakódás. Ezek után a deflektorpajzs lencséit nézte meg, és úgy találta, hogy újakat szereltek fel. A TIE-vadászokkal szemben az X-szárnyúak legnagyobb előnye a pajzs, ami lényegesen megnyújtja a hajó élettartamát. Noha a lézerek telepei a gyakorlatok miatt nem voltak feltöltve, magának az ágyúnak az állapota megelégedéssel töltötte el.

Külön figyelmet szentelt a stabilizátorszárnyak végére szerelt ikerlézerekre. Kihúzta az alsót, és érezte, hogy annak csekély holtjátéka van. Ez jó: hosszabb holtjáték esetén megnő a lézer találati pontatlansága.

– Emtri, kérdezd meg Zraiit, milyen hatótávolságra lőtte be a lézert?

Rövid kattogás, csipogás kezdődött a technikus és a droid között.

– Azt mondja, 250 méterre, parancsnok.

– Jól van. – Amikor a Halálcsillag ellen mentek, az X-szárnyúakat átkonfigurálták, hogy a lézerek zérópontja, az a pont, ahol a négy sugár koncentráltan találkozik, fél kilométerre kalibrálták be. Ezáltal nagyon pontosan tudtak becélozni felszíni objektumokat. Az űrben azonban nagyobb hasznát veszik a rövidebb fókusznak, mert az ottani célpontok meglehetősen gyorsan mozognak. Ezek az ágyúk több mint egy kilométerre elhordanak, de rövid távon, úgymond belharcban, sokkal nagyobb tűzerőt képviselnek.

Az ágyú csöve, a visszacsúszás-csillapítók, az önvezérlő frekvenciaváltók, az állítható sugártorkolat mind nagyon jó állapotban voltak. Az ágyúk alatt végigbújva a hajó faránál kötött ki. Az energiakapcsolók, a deflektorgenerátorok, a kipufogónyílások, az energiaszintindikátorok is rendben voltak. A hátsó szárnyfelületen és az ágyúkon javítások nyomait látta, de csak az ő gyakorlott szeme vette észre őket.

A vizsgálatot befejezve visszament a hajó orrához, és meghajolt a verpin technikus előtt.

– Olyan, mint az új, ha nem jobb annál.

Emtri fordított, és a verpin zümmögni kezdett. Wedge nem tudta, mit mond, de amikor a bogárember ízelt karjával megveregette a vállát, abból rajongást és hálát olvasott ki.

– Emtri, mit mondtál neki?

– Hogy ön szerint, uram, ez a gép szuper állapotban van ahhoz képest, hogy már régen be kellett volna olvasztani. Ezt nagyra értékeli. Ő azt mondta, hogy nagyon szeret régiségeket helyrepofozni, és vette a bátorságot, és apróbb igazításokat végzett a gépen, amivel megnövelte a hatékonyságát.

– Ó, ez csodálatos – mondta Wedge, és elmosolyodott. A verpinek rendkívüli technikai adottságaikkal és azon képességükkel, hogy ráéreznek a legapróbb részletekre is, mint mondjuk egy feszültséggyűjtő góc okozta potenciális veszélyre, a galaxis legkiválóbb technikusaivá tette őket. És az a hír járja róluk, hogy megbütykölik a gondjaikra bízott hajót. Wedge-nek még nem volt velük gondja, de hallott már olyasmiről, hogy rekonfigurálták a hajók beállításait, mit sem törődve azzal, hogy a pilóták nem rendelkeznek mikroszkopikus látással, vagy nincsenek otthon a hatos számrendszerben.

Wedge továbbra is mosolyogva felmászott a létrán a pilótafülkéhez. Behajolva a fülkébe az asztromechanikus robotra pillantott. Első pillantásra nem is vette észre, hogy ez egy virágcserépfejű R5-ös modell. Noha az R5-ösök újabbak, Wedge jobban szerette a régi, félgömbfejű R2-est, amit Luke Skywalker is használt, már csak azért is, mert kisebb termetük miatt rosszabb célpontot nyújtottak az ellenség számára.

– No, akkor te leszel az, akit előbb eltalálnak, mint a pilótafülkét, mi?

A droid rémült tülkölése mosolyt csalt az arcára. – Ne aggódj, még nem kezdtek tüzelni ránk. Wedge belehuppant a pilótaülésbe, és kellemes meglepetés érte. Zraii egyik pluszszolgáltatása az volt, hogy átszabta az ülés párnázatát. Ettől még kényelmesebbé válnak a hiperugrások. Beszíjazta magát, azután sorra felélesztette a rendszereket. A monitorok, az indikátorok életre keltek, ahogy az várható volt.

– Fegyverek zöldek.

Az R5 jelentette a navigációs adatokat és közölte, hogy az irányító rendszerek üzemkészek. Wedge felvette a sisakot, és bekapcsolta a komót.

– Zsivány Vezér felszállási engedélyt kér Folor Forgalomirányítástól.

– Zsivány Egyes, engedélyt megadom. Jó utat, parancsnok!

– Köszönöm, irányító.

Egy mozdulattal bekapcsolta a repulzorgenerátorokat, és határozott mozdulattal felemelte a hajót a hangár padlójáról. A pedálokkal kiegyenlítette a hajó billegését. Meg akarta mutatni a jelenlévőknek, milyen biztos kézzel uralja a járművet. Jól tudta, hogy a bemutatójának híre megy, és a bázis pletykahálózata addig le se száll a témáról, amíg valami nagyobb eseményről nem szerez tudomást.

Ráadta a torlóerőt, és gépével ráállt a magnetikus mezőre, és annak oltalmában kilibbent az űrbe. Kiérve bekapcsolta az Incom 4L4 fúziós torlóműveket, és szédítő sebességgel eltávolodott a szürke holdfelszíntől. Megpörgette a hajót, majd felkapta az orrát, és nyújtott íven a horizont felé iramodott.

A műszerfal kijelzői szerint a hajtóművek 105 százalékos hatékonysággal üzemeltek – ezt is a verpin technikusnak köszönhette. Levette a torlóerőt 70, majd 65 százalékra, és felnyúlt a feje fölé. Egy kattintás, és a szárnyak X alakban szétváltak – innen kapta a gép a nevét.

A képernyő bal felső sarkára pillantott, ahol felvillant az R5 megjegyzése: "Mynock".

– Azért neveznek Mynocknak, mert túl sok energiát fogyasztasz?

Az egymást gyorsan követő sípolások, tülkölések a képernyő felső felén lefordítva jelentek meg:

– Egy pilóta egyszer azt mondta, hogy csatában úgy sikoltozom, mint egy mynock. Ez gyalázat, parancsnok.

– Megértelek. Senki nem szereti, ha egy űrpatkányhoz hasonlítják. – Wedge megrázta a fejét. – Állítsd vissza a gyorsítókompenzátort! Öt ezrelék gravitációt akarok.

Az asztromech droid végrehajtotta Wedge parancsát, aki egyszeriben jobban kezdte érezni magát. A vadászgépnek a harc közbeni gyorsulásokból és lassulásokból adódó gravitációingadozását egy kompenzátor semlegesítette, amely egyenletes nehézkedést biztosít mind a hajó, mind a pilóta számára. Ezzel megoldódnak a pilóta keringési problémái, és a medikusokat sem rémisztgetik a vörös kijelzők, de Wedge-nek ettől olyan érzése támadt, mintha megszűnne a kapcsolat közte és a gép között.

Teljes gravitációban repülni olyan volt, mintha vastag kesztyűben akarná felszedni a kiszóródott sószemcséket. Természetesen ez kivitelezhető, de kesztyű nélkül sokkal könnyebb. A repülés sokkal könnyebb, ha az ember teljesen ura valamennyi érzékének, és a kompenzátor bizonyos fokig tompította a kinetikai érzékelést.

Ez a pilóta halála: Wedge meg volt győződve arról, hogy számos pilóta csak azért halt meg, mert nem úgy érzékelte a mozgást, ahogy kellett volna. Jek Porkins, egy nagydarab srác, aki mindig a maximumra srófolta fel a kompenzátorát, egyszerűen belerohant az első Halálcsillagba, miközben megpróbálta kihúzni a gépét a zuhanásból. Folyamatos kiáltozása, hogy "Meg tudom tartani, meg tudom tartani!", statikus zajba fulladt, amikor X-szárnyúja belecsapódott a császárjátékszerébe. Ha nem használja a kompenzátort, érzi, hogy nem emelkedik, és akkor eszébe jut valami mentőötlet.

Teljes kompenzáció nélkül repülni – ez az egyik feladat, amire meg kell tanítanunk az újoncokat – gondolta Wedge. Magában nevetett. Gavint leszámítva az egész csapat az ő korosztályából került ki. Csupán azért tekintette őket kölyköknek, mert nekik nem voltak olyan tapasztalataik, amilyeneket ő és Tycho átéltek. És azzal, amit most megtanítunk nekik, tovább életben maradnak, mint közülünk nagyon sokan.

Wedge megint csinált egy csavart, amikor elérte a terminátorvonalat, és a nappal egy szempillantás alatt éjszakába váltott. A konzolon megnyomott egy gombot, mire a képernyője taktikai szkennerre váltott, és egyszeriben vagy tucatnyi más gépet pillantott meg. Tizenegy X-szárnyú és egy Z-95XT gyakorlógép – az X-szárnyú egy szelídebb változata – nyüzsgött körülötte az űrben.

A komot átkapcsolta a taktikai frekvenciára, amin keresztül Tychóval tarthatta a kapcsolatot.

– Minden rendben és működik, Tycho?

– Megerősítve. A rendszerek hibátlanok. Csak a disznók miatt zúgolódtak.

– Ezen nem csodálkozom. Kapcsolj Tak Egyre.

– Vettem.

Amikor átkapcsoltak az egység közös frekvenciájára, Wedge éppen elkapta Zsivány Kilenc, vagyis Corran Horn egy megjegyzését.

– ...vak, lomha, zabáló disznók.

– Biztos vagyok benne, Zsivány Kilences, hogy a társai, akik Y szárnyúval is repülnek, örülni fognak a megjegyzésének.

– Sajnálom, uram.

– Jó.

Az egységparancsnok visszavette a sebességet, és a repulzorgenerátorral kiegyenlítette a hold gravitációját. Ami az Y szárnyúakat illeti, még a Birodalom elleni háború korai szakaszában, a Lázadók táborában hallott róla, milyen lassúak, és mennyire gyengék a szenzorjaik. Lényegében a B-szárnyúak voltak hivatva leváltani őket, és átvenni a feladatukat, de mind a mai napig nem tudtak eleget gyártani belőle, ezért számos Y szárnyú maradt szolgálatban.

"Zabáló disznóknak" tartották őket, ezért a Folor tüzérsége által lebombázott terület a "dagonya" nevet kapta. A Szövetség mindamellett "Vizesárok"-nak nevezte, talán éppen a Halálcsillag mesterséges kanyonjának állítva így emléket. A pilóták mindazonáltal nem kívántak emlékezni rá. Az Y szárnyúak a hold kanyonjaiban, a dagonyákban gyakorolták a fordulatokat, bombázó manővereket. Ezalatt az X-szárnyúak inkább a hold körüli szatellitmezőben gyakorolták sokkal kifinomultabb trükkjeiket.

– Ma néhány alapgyakorlatot végzünk a tüzérségi g zónában. Lézercélpontok szolgálnak majd mozgó céltárgyként, Az értékelést a gyorsaság és a pontosság alapján végezzük, ha találatot kapnak, pontot veszítenek. Géphiba esetén azonnal kiállnak, és a javítás után a következő turnusban újra indulnak. Nem akarunk sem pilótát, sem gépet veszíteni, ezért ne csináljanak ostobaságot. Van kérdés?

Horn hangja reccsent a sisak hangszórójában.

– Uram, a lézereink 25 méterre vannak belőve, ez roppant kevés felszíni célpont ellen.

– Ezek szerint nagyon pontosnak és nagyon gyorsnak kell lennie, ugye, Mr Horn.?

– Igen, uram.

Wedge elmosolyodott.

– Jól van, akkor talán maga induljon elsőnek. Mr Qrygg lesz a társa.

– Igen, uram. – Horn lelkesedése mintha átragadt volna a gépére, gyors orsóba kezdett. – Felszíni támadásra felkészülni.

– Sok szerencsét, Mr Horn! – mondta Wedge, és kikapcsolta a komot.

– Mynock, kérem Horn R2-esének szenzorjait add Celchu kapitány vonalára a Tak Hármasra. A komját átkapcsolta Tak Kettesre.

– Kapitány, adatbevitel Zsivány Kilencestől.

– Na, ezt szívesen megnézem. Biztosan érdekes lesz.

– Bizony, Tycho, ez az lesz. Olyan minősítést akar a fiú, amit a többiek nem tudnak elérni. – Wedge lassan bólintott. – Ezért ma egy kissé nehezebb feladatot találtam ki neki. Lássunk hozzá...